Közösségi élet megújításának helyszíne Kóreában

 
 

  A LOT-EK vállalatnak köszönhetően új, „APAP nyitott iskola” nevet viselő konténer épülettel bővült a kóreai Anyang városa, mely helyet biztosít számos vérpezsdítő rendezvénynek.

Az épület nyolc hajózási konténerből áll, melyeket 45 fokos szögben illesztettek egymáshoz. Ezzel egy halszálka szerű formát hoztak létre a folyó mentén, mely egy nyílhoz hasonlóan, három méter magasra emelkedik ki környezetéből. Két konténer rézsútosan lett beépítve, az egyik felfelé az égbe törve, a másik a talajtól az épületig vezet. Az épület rekreációs célokat szolgál. Világos sárga színével és fekete mintáival a városi környezethez illeszkedik, miközben a látogatók számára a nyugalom, fejlődés és elmélkedés központjává vált.

 A földszinten a hatalmas lebegő konténer épület árnyékában egy nyilvános szabadtéri színpad helyezkedik el, mely kihasználja a terület földrajzának köszönhető természetes lejtését. A felette elhelyezkedő rész az alant elterülő szabad részt használja fel, amivel a közösségi összejövetelek kialakulását segíti elő. A függőleges egység egy gyalogösvény, mely mintegy meginvitálja a látogatót a felsőbb emeletekre. A második szint, egyetlen hatalmas, összefüggő, többcélú tér, amely találkozóhelyként, kiállítások helyszíneként is szolgál, két stúdiólakással a művészek számára. Két elülső fal metszi el, észak-nyugati irányban, mely drámai hatást kölcsönöz a stabil konténer épületnek, felfedve jó néhány kémlelő nyílást. 
 
 A konténerek rövid oldalfala mintegy keretet adnak a környezetre nyíló kilátásnak és ezzel egyetemben utat engednek a természetes fénynek, a kereszthuzatnak és betekintést engednek a szomszédságnak és a közeli parkban sétálók számára.